Kálvária
A Sturc (Šturec) hegylábánál a városhoz hajlítot léjtőn keresztút volt kiépítve, amely befejeződése Szent-Kereszt templom. Vár és Szent-Katalin templom után második városi dominánst képez. Keresztút épületei együtt a templommal beleilleszkednek a torténelmi várossi tájképbe. Törvényesen védett területen lelhétók - történelmi emlék övezetben Körmöcbánya bányaművek környékén. Az első történelmi adat a Kálvária létezéséról Körmöcbányai kataszter területén ferencrendi krónika bejegyezeséból származik, az adat a Szent- Kereszt templom épitkezése kezdetéról - 1729 - ben mint város hatodik temploma - híres gyakorlótér hegyen épűlt - mostanábán Kálváriának nevezik. Az épitkezés befejezését 1734 – ból származó templom homlokzatáról leszedet címer, amelyk Szlovák Nemzeti Bank pénzek és érmék múzeumában van letétbe helyezve. Templomot mint a Kálvária befejezését épitették. Eredetileg a keresztút hét kápolnából ált (mindegyik két keresztúti megálást ábrázolt) amit az 1741 - ból származő bányai térkép igazol. Idővel a kápolnák száma gyarapodott, 19. század végén 12 kápolna állt.